ARCHÍV – Sikeresen zárult a 13. Afrika Expo Budapest!

 

A 13. Afrika Expo Budapest vasárnap este látványos zenei koncerttel ért véget, lezárva egy izgalmas, négy napos rendezvényt, amely idén is nagy érdeklődést váltott ki. A legtöbben a szombati és vasárnapi napokon látogattak el az expóra, amelynek kiállítói elégedettek voltak nemcsak a résztvevők számával, hanem az érdeklődők nyitottságával és elkötelezettségével is.

 

A kiállításon 19 afrikai ország 21 kiállítója mutatta be projektjeit, a látogatók pedig betekintést nyerhettek Afrika kulturális sokszínűségébe, gazdasági lehetőségeibe és humanitárius kezdeményezéseibe. Az Utazz Afrikába Utazási Iroda népszerű előadásai és útibemutatói sokakat inspiráltak arra, hogy személyesen is felfedezzék a kontinenst.

 

 

A szervezés egyik sikere, hogy néhány kongói kiállító időben megkapta a vízumot, így a szombati és vasárnapi napokon ők is aktívan részt vehettek az expón.

 

A színpadi programok különösen nagy figyelmet kaptak: Afrikora Lamine nyugat-afrikai koncertjei, az afrikai divatbemutatók, valamint a kulturális előadások és beszélgetések mind hozzájárultak az expo színes hangulatához.

 

A látogatók interaktív kézműves foglalkozásokon és ismeretterjesztő programokon is részt vehettek, ahol közelebb kerülhettek Afrika mindennapjaihoz.

A szervezők köszönetet mondanak minden kiállítónak, támogatónak és látogatónak, akik hozzájárultak az expo sikeréhez.