A HUNGEXPO Budapest Kiállítási és Kongresszusi Központ H Pavilonjának mintegy 10%-át afrikai standok foglalták el 2022. március 3-6 között, az Utazás Kiállítás keretében. 480 nm-en 18 afrikai ország mutatkozott be 22 olyan szervezet képviseletében, amelyek a Hungary Helps Program forrásaiból bonyolítanak fejlesztési projekteket Afrikában Tanzániától a Kongói Demokratikus Köztársaságig, Ugandától Szenegálig.
Szilasi Ildikó Hermina Afrika-szakértő, az Afrika Expo Budapest rendezvénysorozat alapítója és az Utazz Afrikába Utazási Iroda ügyvezetője szerint a várt látogatók száma bár elmaradt a COVID és a szomszédunkban zajló konfliktus miatt, ugyanakkor összességében egy sikeres, építő és hasznos expót sikerült megszervezni.
Hasznos volt mindazoknak a szervezeteknek, akik önmagában az elmúlt két évben alig tudtak szakmai fórumokon találkozni, eszmét cserélni, és összekapcsolódni, hogy még jobb és hatékonyabb projekteket bonyolítsanak az afrikai kontinensen. A kiállítók is rendkívül pozitív eredményekről számoltak be. Volt, aki önkénteseket, szponzorokat talált projektjeihez, mások helyszíni adományokat kaptak, és több afrikai diák az expo alatt talált táv-támogató szülőre.
Összességében 27.000 látogató fordult meg a HUNGEXPO Budapest Kiállítási és Kongresszusi Központban a rendezvény négy napja alattt, így több ezren ismerhették meg tapasztalati alapon a Hungary Helps Program kedvezményezettjeit, támogatott partnerszervezeteit és projektjeit. Természetesen a nézőközönség az idei évi expo névadó gyémánt szponzoráról, és legnagyobb kiállítójáról, a Hungary Helps Programról is rengeteg új információt tudhatott meg. Szilasi Ildikó főszervező kiemelte, hogy idén az expo nem valósult volna meg a Hungary Helps Program támogatása nélkül, illetve az, hogy a szponzoráció mellett önmagában tartalmat, tehát 20 kiállítót is beszerveztek a kiállításra, adta meg a kiállítói bázist és tartalmat a rendezvény sikeres lebonyolításához.
Az 2022-es expo legsikeresebb napja, egyben szakmai napja a pénteki nap, március 4. volt. Ekkor a H Pavilon Galéria konferencia teremben számos Afrikába és Magyarországra akkreditált nagykövet, és állami képviselő is jelen volt. A program során többek között Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdaság fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára, és Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke is felszólalt, előadott. Az eseményt élénk médiaérdeklődés kísérte, illetve élőben streamelésre került az Afrika Expo Budapest facebook oldalán.
10. Hungary Helps Afrika Expo Konferencia - 2022. március 4. Fotó: Kanti Dorottya
A 2022-es Afrika Expón a szakmaiság nagyobb hangsúlyt kapott a korábbi expókhoz képest. A Hungary Helps Program partnerszervezetei tematikus panelbeszélgetések keretében járták körbe a szakoktatás és munkahelyteremtés, a zöld oktatás, a női sorsok vagy éppen a fenntartható fejlődés témáit az expó alatt, az Ethiopian Airlines Afrika színpadon.
A több évtizednyi tapasztalatot felölelő, mély beszélgetések és lelkes önkéntesek, szakemberek által tartott gondolatébresztő, sőt már-már sorsfordító beszélgetések között kulturális programok is helyet kaptak. Szombaton több alkalommal az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak elnevezésű program Kenyából és Nigériából származó lelkes ösztöndíjasai mutattak be különböző afrikai néptáncokat, rendkívüli hangulatot teremtve. Vasárnap Abdoul Camara díjnyertes szenegáli táncművész akrobatikus peul táncával, egy világon egyedülálló szellemi kulturális hagyomány bemutatásával örvendeztette meg a közönséget az Utazás Kiállítás nagyszínpadán.
Fotó: Gáti Anita
Az afrikai turizmust az expón az Utazz Afrikába Utazási Iroda standdal, és előadásokkal képviselte. Szilasi Ildikó ügyvezető az Utazás Kiállítás nagyszínpadán a felelősségteljes szenegáli utazásokról tartott élménybeszámolót. Szombaton és vasárnap pedig 30- 30 percben az Ethiopian Airlines légitársasággal Afrika körül beszélgetés során az Aviareps Kft. képviselőivel beszélgetett olyan népszerű és akár családdal is kellemesen utazható desztinációkról, mint például Tanzánia vagy Zanzibár, Kenya, a Seychelle-szigetek, vagy éppen Madagaszkár.