Hírek

Bemutatkozik...az Ismerd meg a Világot! fotókiállítás

2018.02.20.

 Malawiban, helyi gyerekek által készült fotókból mutat be tárlatot a Földkelte Egyesület a 7. HTCC Afrika Expón. A szervezőket kérdeztük. 

Afrika Expo: Gyakori, hogy fotósok a déli kontinensre utaznak, ott elmélyednek valamilyen szociális vagy természeti témában, majd a legjobb fotóikból kiállítást készítenek Európában. Az Ismerd meg a Világot! kiállításban viszont maguk a malawi gyerekek exponáltak. Hogy jött ez az ötlet?
A Jacaranda Alapítvánnyal való együttműködésünk kapcsán minden alkalommal, amikor egyik kollégánk Malawiba utazik, valamilyen adományokat viszünk. Asztalos Ilona tagunk azzal a projekttel indult útnak, hogy fotózási alapismereteket tartson az árva gyerekeknek, ebből kifolyólag adományoztunk az iskolának 3 db nagy felbontású digitális fényképezőgépet, így a gyerekek eredményesebben és önállóan is tudták gyakorolni a fotózást. Adta magát az ötlet, hogy az elkészült képekből a legjobbakat kiválogatva szervezzünk egy fotókiállítást, mely a gyerekeknek is nagy élmény és szerettük volna a gyerekek szemén keresztül bemutatni Malawit, így a közönségnek egy nem mindennapi kiállításban lehet részük.

 

Afrika Expo: Mit lehet tudni a fotós hölgy képzettségéről, hátteréről? Mi motiválta őt, hogy elinduljon Malawiba? Ő önkéntes volt? Milyen volt a közös munka a gyerekekkel? Milyen módszerrel és technikával dolgozott?
Asztalos Ilona elnökségi tagunk az Óbudai Egyetemen szerzett diplomát könnyűipai mérnökként. A fotózás technikáit önképzés útján sajátította el, valamint Egyesületünk rendezvényeit, programjait rendszerint fényképekkel dokumentálja. Ilona a Földkelte képviseletében indult útnak Malawiba, melyre a felfedezés, az új kultúra megismerése és a segíteni akarás motiválta.
Tizenegy fiúnak tartott szakkört két csoportban. Az első órákon bevezetésként a fotográfia történetéből tartott nekik előadásokat, majd fokozatosan megtanította nekik a fényképezőgépek használatát. A gyakorlati órákon a gyerekek több technikát elsajátíthattak, megtanulták hogyan kell portré vagy természetfotót készíteni. Később közösen látogattak el mindenkinek a falujába, hogy minél változatosabb képek készülhessenek. Utolsó körben pedig mindenki hazavihette a fényképezőt 2-3 napra, amikor is konkrét témák voltak nekik kiadva, hogy ezek alapján örökítsék meg mindennapjaikat.
Ilona elmondása szerint a gyerekekkel öröm volt dolgozni, igen lelkesek voltak és kíváncsian merültek bele a fotográfia világába.

 

Afrika Expo: Ismerd meg a Világot. Ez a kiállítás címe. Ez a nézőnek szól, hogy ismerje meg Malawit, és az árvák világát, vagy maguknak a gyerkőcöknek szólt Malawiban, hogy a fotózáson keresztül ismerjék meg jobban saját világukat is?
Az „Ismerd meg a világot!” a nézőnek szól. Ezzel a kiállítással is szeretnénk közelebb hozni az érdeklődőknek Malawit, Afrikát, hogy betekintést nyerjenek egy kevésbé ismert kultúrába. A későbbiekben más régiók és kultúrák bemutatását is tervezi az Egyesület.

 

Afrika Expo: Mit lehet tudni a Jacaranda kezdeményezésről, és az árvák mindennapjairól? Kik ők, és miért lettek árvák, milyen körülmények között élnek, esznek, tanulnak?
A Jacaranda Iskolát Marie DaSilva hozta létre még 2002-ben, mikor megtudta, hogy egy árvákkal foglalkozó iskola bezárta kapuit. Marie-nak több rokona is meghalt a HIV miatt, és szűk családi körén kívül is több árváról tudott, akiknek nem volt lehetőségük hol tanulni. Ekkor saját szülőotthonát alakította ki „iskolának”, és elindította a – kezdetekben körülbelül 40 – mára 400 tanuló iskoláztatásáért felelős intézményt. Marie-t 2008-ban Cameron Diaz a CNN Hero díjra jelölte, mely azóta is nagyban hozzájárult az adománygyűjtések sikerességéhez szerte a világon. Az Alapítvány az általános iskola mellett már középiskolát is üzemeltet, és az oktatás mellett gondoskodik az étkeztetésről és egészségügyi ellátásról. Az itt tanuló 400 árva vagy félárva diák 98%-a az AIDS által lett árva, és számos gyerek HIV-pozitív. Az intézménybe Marie és francia származású férje, Mr. Luc Deschamps révén folyamatosan érkeznek külföldi önkéntesek, akik a délutáni iskolai életet teszik színesebbé. Vannak dráma-színházi órák, nyelvórák, sportfoglalkozások, edzések valamint a gyerekeknek lehetőségük van megtanulni játszani többféle hangszeren is. Az iskola nem bentlakásos, a diákok mind hazamennek rokonaikhoz. Viszont a legszegényebb családoknak támogatást adnak, folyamatosan küldenek kukoricalisztet, olajat, stb. Emellett több házat is felújított már a Jacaranda alapítvány, mely nem csak ingyenesen biztosítja a középiskolát (Malawiban csak az általános iskola ingyenes), hanem minden tanulónak, akit felvesznek főiskolára vagy egyetemre kifizetik a tandíjat.


Afrika Expo: A Földkelte Egyesület afrikai munkásságán túl mit érdemes, fontos tudnunk az ngo-ról?
Az Egyesületet egy maroknyi lelkes fiatal alapította 2003-ban Kisvárdán. Önállóan, egyéb hazai és nemzetközi, kormányzati és nem kormányzati szervekkel, intézményekkel és történelmi egyházakkal együttműködve tevékenykedünk. Céljaink elérése érdekében elsősorban konkrét környezet- és természetvédelmi projekteket valósítunk meg mind hazai, mind nemzetközi régiókban. Folyamatos környezeti nevelést folytatunk mind a gyerekek, mind a felnőtt társadalom körében.
A természet- és környezetvédelem mellett nagy hangsúlyt fektetünk a különféle kulturális feladatokra is. Részt veszünk a hazai kulturális értékek megőrzésében, azok bemutatásában, mindemellett igyekszünk idegen tájak, országok kulturális szokásait, hagyományait, társadalmi berendezkedését is megismertetni az érdeklődőkkel – ezzel is elősegítve az egymás iránti elfogadás megszilárdulását.
Egyesületünk székhelye Kisvárdán van, irodánkat is itt tartjuk fenn. Különféle együttműködéseink vannak városunk vezetésével, valamint a környékbeli településekkel. Így ezek rendezvényein, fesztiváljain, falunapjain rendszeresen jelen vagyunk programjainkkal, melyekben szívesen vesznek részt gyerekek, fiatalok és felnőttek egyaránt. Fontos ügyünknek tartjuk az ifjúság „nevelését”. Ennek értelmében a hasznos információ átadását tartjuk legfőbb feladatunknak – legyen szó ismeretterjesztésről, vagy konkrét, gyakorlatban használható információról.